Hogyan ne legyél streamer

Szerző:
Kategória: Kritika, Streaming

(A cikkben megfogalmazottak kizárólag a szerző személyes véleményét tükrözik és semmilyen formában sem tekinthetők az Esportmilla közösen elfogadott álláspontjának.)

A XXI. század ‘ always online’ társadalma megfelelő táptalaja a “streamereknek”,  hiszen tömegével fordulnak el fiatalok a hagyományos televíziózástól különböző okok miatt, ezért a piaci rést be kell tölteni. Kép és hanganyag közvetítő (streamer) gyakorlatilag bárki lehet, aki rendelkezik egy erősebb pc-vel, net-tel és elég önbizalommal, hogy kamera elé és/vagy mikrofon mögé álljon. Akik egyáltalán, vagy csak részben nem rendelkeznek a fentebb felsorolt tulajdonságokkal, azok számára nem maradt más, mint a bulvár. Ezeknek a dögkeselyűknek, akik előszeretettel ülnek tort a nívó és az értékek fölött nincs semmiféle közvetíteni kívánt üzenetük, azon kívül, hogy “Én vagyok Én!

Szeretnék megkaparintani – az amúgy is pejoratív értelmezést nyert – celeb megnevezést, ami magában hordozza a széleskörű ismertség képzetét. A figyelmet mára feltétel nélkül követelik és  eszük ágában sincs letenni semmit az asztalra (jó eséllyel előtte se tettek le semmit). Az aljasodásnak elejét kell venni, még pedig azáltal, hogy minél több kritikát megfogalmaznunk és saját igényeinket feljebb nyomjuk azon a bizonyos preferencia szinten.

Egy korábbi írásunkban olvashattátok Zainab “zAAz” Turkie (Bad Monkey Gaming csapatának svéd Counter-Strike: Global Offensive játékosa) rendszerkritikus véleményét, amiben kifejti a női streamerek felelősségét, és felhívja a pofátlan, arcpirító mikro prostitúcióra is a figyelmet. S bár a felszólaló  is az általa említett rossz példák közé tartozik, mégis érdemes befogadni, amit állít. Ebben az esetben, viszont jó lenne eldöntenie a hölgynek, hogy a szegény tömegek, vagy az elit streamer prostik oldalára áll. Mindkettő nem megy.

Tegyük világossá: Közszereplők nem léteznek! A média arcai között vannak színészek, statiszták, műsorvezetők, riporterek, kommentátorok és ezek gyakornokai.  Így ehhez mérten követeljük meg tőlük a munkát, mielőtt nevüket “örökre” az emlékezetünkbe vésnénk. Az aktuálisan meghívott szereplők, akik általában a fentebb felsorolt munkakörökhöz használt alanyok, tehát nem titulus vagy epiteton ornans.

Aki streamelésre adja a fejét a fentebb felsorolt média munkakörök mindegyikét, de legalább egyikét  végeznie kell a technikai/háttér munkákkal egyetemben. Ám ez a hírnévre éhes médiaprolinak sokszor nehéz feladat, így marad az olcsó poénkodás, arc virítás, a tömegek züllesztése és ürügyként valamilyen játék mutogatása, de az sem a teljesség igényével. Legyen világos az is, hogy nincs olyan forgatókönyv, mely garantálná, jó úton jársz. Az értékteremtési folyamatokat előzze meg az igényfelmérés, tájékozódás, brain storming (ne félj másoktól ihletet meríteni), és motiváció megerősítése, főleg az elvárásaiddal szemben. A közvetítést ugyanolyan minőségben és elánnal kell biztosítani 100, mint 50.000 nézőnek. Hidd el, ha elég kitartó vagy rád találnak a nézőid.

Természetesen találkozhatunk a kevés kivétellel, amik legtöbbször a legnagyobb publicitást kapják, s ez így van rendjén, de azok számára, akik feltörekvők ebben a szakmában, és a pozitív példákat erősítenék, könnyen elrettentő hatással lehet, látva egyre erősödő népszerűségét a negatív példának. A kérdés az, hogy célközönséget vagy bulvárközönséget szeretnénk magunknak. Míg az előbb kritikus, könnyen elpártol, és tartalmat követelő tömegeket jelent, addig az utóbbi a könnyű, de kellően alpári szórakozásra vágyó munka vagy tanulás után megfáradt lelkeket.

(Hm…most, hogy így meggondolom, tényleg egyszerűbb az utóbbit megcélozni, szóval megyek és leöntöm magam egy tálca sörrel, miközben Petőfitől verset szavalok utána pedig kihívom Valmont-ot.)

Ti célközönség vagy bulvárközönség vagytok? Gondolkodjatok el a kérdésen.

Nem szeretnélek számszerűsített adatokkal dobálózni, hogy miért van óriási potenciál a közvetítésekben és az őket uraló streamerekben, hiszen ezt már megtette más (nem esport) specifikus oldal.

Ezeket olvastad már?
Showing 2 comments
  • LimeOn

    Oké, egyetlen dologba kötnék bele: “S bár a felszólaló is az általa említett rossz példák közé tartozik” ezt meg honnan veszed? Az előz cikkben még nem így állítottátok be, javíts ki ha tévednék vagy félreértettem valamit reggel van nem ittam még meg a kávém simán lehet :D

    • orobeRto
      orobeRto

      Az utolsó bekezdés az írótól kissé ironikus volt, főleg ha megnézed a hölgy facebook-ját.