Hogy jelenik meg az esport a kereskedelmi médiában?

Szerző:
Kategória: esport, Kommunikáció, Kritika

A magyar társadalom véleményét az esportról már kibeszéltük egy korábbi írásomban, azonban a média szerepe a közbeszéd formálásában vitathatatlan, így fontosak a reakcióik és hozzáállásuk a témához. A jelenlegi médiumok képviselői előtt nincs egységes vélemény az esportról, azonban vannak meghatározó mozdulatok, amik mégis mutatnak valamerre, különböző irányokba, amit a mai napig a magyar néplélekből lehet levezetni.

Fontos megemlíteni, hogy jelen írásban elsősorban a kereskedelmi televíziók kritikája jelenik meg, az internet is egy médium, de nincs privát kézben annak tartalma és bár vannak esetek amikor a világháló népének véleménye egy irányba mutat, ez ritka és többnyire nem vezet logikából levezethető következményekhez.

Kis hazánk történelmének megítélése, a mesék és mondák világa, az egymáshoz való viszonyulásunk rendszere szinte minden esetben polarizál. Mindig két ellentét áll egymással szemben, mindig nagyon szélsőségesen megoszlik egy téma vagy személy megítélése a közvéleményben.
Mivel a magyar nép ezen a nyelven kommunikál önmagával, így erre rendezkedett be a hazai kereskedelmi média is, amiben ugyan ritkán, de megjelenik az esport jelenség, szintén ezen a polarizált nyelven elmesélve.

Tehát jó és rossz létezik, ez a két energia képes csak egymással interakcióra lépni. Lássuk milyen sztereotípiákat húz ránk a média és mikor beszél őszintén. Mikor habzik a szája, és mikor képes az értelmes gondolkodásra. Hogyan jelenik meg az esport a médiában?

Jellegzetes reakciók

Ahogy a világon majdnem minden országban, Magyarországon is kemény előítéletek vannak az emberekben. A modern társadalmat, ha megfosztjuk attól a kultúrmáztól, amivel arcon van öntve, egy ösztönei szerint élő falkát láthatunk. Az előítélet és a sztereotípia belső ösztön, a túlélés egyik primitív eszköze, ami a jelenlegi korokban is elkísér minket. Ha egy másik törzs emberei az őskorban odajöttek hozzánk, és beverték egy kővel a fejünket, legközelebb már kérdés nélkül elkerültük őket. Így éltünk túl. Ez a képesség egy globalizált társadalomban már nem fontos, de még ott van, a média pedig kihasználja.

Pattanásos kockák

A videojátékok világa egy friss, de nagyon dinamikusan fejlődő iparág, az internet kultúra pedig jobban képes az energiák összpontosítására, mint a televízió. Erre bizonyíték, hogy nem olvasnád most ezt a cikket, ha nem így lenne. A bulvármédia gyakran szól az emberekben szunnyadó ősbunkóhoz.
Így képes egy olyan sztereotípiát a gamerekre és velük együtt az esportra is ráhúzni, mint hogy pattanásos, antiszociális, kamaszok vagyunk. Mondhatnánk, hogy mindenki tudja, hogy ez nem így van, de akkor magunkat áltatnánk. Rengetegen vannak ilyen befolyás alatt. Mit lehet akkor tenni? Fennmaradni, közösségbe szerveződni, tervezni hosszútávon, elmondani a véleményünk.

Nem értem, de érdekel…elmagyarázod?

A másik, sajnos ritkább alkalom, amikor a médiamunkás érti és támogatja az esport mozgalmakat. Ilyenkor többnyire a mi általunk is hangoztatott érvek jelennek meg. Hiszen belátják a logikus érveket.

A támogató közegben is van energia, a BBC például egy nagyon összeszedett cikkel örvendeztetett meg minket nemrég. Mindenképpen azt látom, hogy a tavalyi év egy nagyon nagy lépés volt előre. Az esport népszerű, bárki bármit is mond, erre pedig az üzleti élet következetesen építkezik. Tehát az esportban van pénz, de van szellem is. Többek között például a játékosok nyugdíjazását is először felvető, Riot Games számos esetben mozdította előre az esport szekerét. Ilyen volt a szabályzatok egységesítése, üzleti energiák maga köré összpontosítása, az egyesült államokban pedig végül esportolóknak kiadott atléta vízumok esete.

Az internetes és írott médiában sorra buknak meg azok a tézisek, hogy “a játékok rosszak, erőszakot hoznak” vagy egyáltalán elsorvasztanák az emberi kapcsolatainkat. Egy valaki felelős azért, ha az életem negatív fordulatot vesz, én magam. Ideje ezeket a kibúvókat megszüntetni saját magunk számára, annak érdekében, hogy a valóban antiszociális emberek esetében, megláthassuk a valódi okokat és azokat kezelhessük, mert az nem megoldás, hogy kisfiam eltiltalak a játékoktól, de továbbra se foglalkozom veled. “Megparancsolom, hogy légy boldog”

Kicsit gyakoribb, amikor nem egészen érti, de van benne annyi kultúra, hogy pocskondiázás helyett kérdéseket tegyen fel, ami a dolga. A jóindulatú tévedés esete az RTL klub szilveszteri adásával történt, őszinte érdeklődést pedig a fix tv produkált inkább. Túlsúlyban sajnos még mindig a kevésbé értem és kritizálom vélemény van. Bár egy többnyire olyan média ami szándékosan szocializál úgy téged, hogy rajtuk kívül nem létezik szórakozás, az érthető, hogy szembe megy velünk, nekünk viszont talpon kell maradnunk, és várnunk amíg ez a struktúra elemészti önmagát.

Persze gondolhatnánk, hogy a társadalom begyepesedettsége szüli ezt a féle médiát, de szerintem a bulvár nem a magyar emberek igényeihez igazodik, hanem formálja azokat, tehát a közvélemény képes a javulásra, a kereskedelmi médiának pedig egy arca van, amit globálisan már láthatunk. Véleményem szerint, maradnunk kell a saját csatornáinkon, és bár érdemes megszólalnunk, ha megkérdezik a véleményünket mégis az internet lesz az a tér, amiben a magyar esport kultúra képes lesz megszületni.

Merre tovább?

Tehát az internet véleményformáló erővel bírhat, ha jó kezekbe kerül. Mi az életünkben beszélünk az esportról, annak értelméről. Ti az olvasók szintén így tesztek és akkor szépen, lassan eredményeket érünk el.
Ez már látszik, nem egy távoli jövőről beszélek, hanem arról ami már itt van, lehet találkozni vele, átérezni, tapintani. Sokszor hallom azt a véleményt, hogy a magyar társadalom nem képes a szellemi fejlődésre, de ez nem igaz.

Cégek akarnak hirdetni a különböző esport eseményeken, és mint tudjuk többnyire ezeknek a cégeknek a befolyása alatt állnak a kereskedelmi médiumok. Hiszen nem fogják kritizálni azt, ami mögött széles tömegek és cégek sorakoznak föl. Ennek az iránynak talán az elején járunk, de már járunk az úton ez biztos.

Pár éve ha megkérdez egy barátom engem, hogy reálisnak látom-e hogy esport fesztivált fognak szervezni Budapesten, akkor jót nevetek a kérdésen. Most pedig itt van, az amúgy is gyakran innovációra törekvő Otherworld és a mi kis csoportunk az esportmilla szervezésében.

Érdemes azért ezen a dolgon megállni, töprengeni, és most nem magamat értékelem fel, mert én csak blogolok a csoportnak, a szervezésben nem veszek részt. Titeket, olvasókat, támogatókat magasztalom, azért mert egyáltalán ilyesmiről beszélgethetünk ezen a felületen, ebben az országban.

Ez nagyon nagy dolog, ezért gyertek el, hogy belépjünk egy következő fázisba, amikor csoportosulnak, egységbe kovácsolódnak az energiák és elkezdik döntögetni azokat a bizonyos gátakat amikről már beszéltem.
Hiszem, hogy ez az ország képes a fejlődésre, ha pedig a média teremi az igényeket és nem fordítva, akkor eljött az idő, hogy új igényeket teremtsünk.

Ez nem egy harc, ez a logika győzelme lesz, a primitív előítéletek fölött, egyetlen hangos szó nélkül, egy új szellemi térben, aminek alapjait most rakjuk le együtt.

Ezeket olvastad már?