A Valve közzétette, hogy a kölni ESL One alkalmával a Counter-Strike legjobb 16 csapata összesen 4,2 millió dollárt tehetett zsebre a matricákból, illetve a pénzalapból.
Kétségtelen, hogy ez az esemény egy mérföldkő a játék történelmében, hiszen 4 nap alatt több, mint 27 millió ember követte a versenyt, illetve a Lanxess arénában közel 11 ezeren voltak jelen. A Fnatic vs. EnVyUs döntőt pedig összesen 1,3 millióan nézték világszerte.

Természetesen a résztvevők továbbra is remélik, hogy növekedni fog – legalább – a jelentősebb versenyek díjazása. A Valve hatodik alkalommal támogatta versenyjátékát, de az összeg minduntalan megállt 250 ezer dollárnál, ami jóval elmarad a Dota2 nyereményalapjaihoz képest. Ezúttal viszont több pénzt tehettek zsebre a profi Counter-Strike játékosok is, hiszen Katowice-ban még csak 1,5 milliót kaszáltak. A győztes Fnatic “csupán” 100 ezer dollárral lett gazdagabb, pedig végig verték az élmezőnyt. Így viszont nem is oly nehéz elképzelni, hogy a matricákból jobban profitálnak.
A Virtus.Pro egyik játékosa, Wiktor “TaZ” Wojtas nehezményezte a Valve üzletpolitikáját, hiszen így a népszerűbb csapatok könnyen többet kereshetnek, mint a legjobbak. Egyszerűen úgy fejezte ki magát, hogy a népszerűség erősebb, mint a tudás.

Megjegyzem, hogy a legnépszerűbb játékos pont a Virtus.Pro-ban játszik, aki nem más, mint PashaBiceps, ám ettől függetlenül Taz érvelése helyes, s elgondolkozhatunk azon, hogy az eSport milyen irányba halad, ha maga a Valve zülleszti idáig a mentalitást és a játékhoz való hozzáállást.
a valve mentalitást zülleszt? Mivel? Azzal, hogy százezer dollárokat oszt el a versenyen részt vevőknek? Az esport egy “spectator sport”. Nem is arra termett, hogy díjazza a legprofibbakat, hanem hogy szórakoztassa a nézőket. Ha valakinek szerethetőbb a személyisége és ezért többen támogatják, az nem züllesztés, hanem a fogyasztói igényeknek való megfelelés.
De szerintem ez elég sok sportban így van. Nem kell profi biciklistának lenned, ha egy-egy szép tájakon biciklizős videódat milliók nézik meg. Vagy ha pewdiepie napi sipítása szórakoztatóbb, mint taz teljesítménye évi 3 versenyen, akkor az sem a valve mentalitás-csökkentő programjának köszönhető.
A világ sohasem arról szólt, hogy ki a legjobb, hanem ki adja el a legjobban magát. Ha ez tudással is párosul, akkor tuti siker. Ezért kell személyes márkát építeni! TaZ inkább azt nehezményezhetné, hogy sosem foglalkozott vele.
A Valve azért zülleszt, mert kijelentette, hogy nem áll szándékában a CS:GO nyereményalapjain különösebben változtatni, így a játékosnak sokkal jobban megéri vagy twitchen szórakoztatni a népet, vagy más játékban megpróbálni kiemelkedőnek lenni, mert egyszerűen jobban tejel. Persze, a Volvo azért teheti ezt meg, mert FPS téren egyszerűen nincs konkurenciája a CS:GO-nak, a Dotoba meg azért öli a pénzt, hogy a LoL elé kerülhessen – bár egyelőre pénz ide vagy oda, nem nagyon jön össze.
Nem hiszem hogy a Dota-nak ez a challenge sikerülni fog egyhamar :P ezt nem azért mondom mert most LoL párti vagyok igazából csak rá kell nézni hogy mennyivel többen néznek 1-2 eseményt ….stb.
De 4,2milliót osztottak szét,díjakban 250ezer, a játékosok semmit se érnek vele hogy jók,ha valaki aki népszeru de utolsó helyen végez tobbet kaszál…..
A prize pool ki kéne tolni legalább 1millióra (valvanek aprópénz)
Viszont az is igaz hogy a CS:GO ban évente 3,míg dotában 1 (ha jol tudom) major esemény van és rengeteg a kisseb verseny
megnézném melyik cégnek aprópénz 280 millió forint erősen negatív megtérülés mellett.
Igen 1 versenyre kapnak 100.000$ de akkor mellette nem beszélnek a sponzorok-tól kapott pénzről …etc
A személyes véleményeddel semmilyen formában sem tudok
egyetérteni, és emellett meglep, hogy így vélekedsz. Ha párhuzamot állítunk a
profi labdarúgással (vagy más sportágak profi szintű bajnokságival és
csapataival), azon belül is például topligákkal, ahol a csapatok mindegyike
rendelkezik megvásárolható saját termékekkel, melyekből a befolyó összegek a
klubkasszát gyarapítják, akkor miért és hogyan, de legfőképpen minek kellene
ezt szabályozni? Azért mert egy szuperklub, mint a Barcelona többszörösét
keresi meg, mint egy olyan csapat, amely jóval kisebb táborral rendelkezik és
rendszeresen a tabella utolsó felében végez nincsen szükség a piacot erősen szabályozó,
esetlegesen torzító intézkedésekre. Az megint más kérdés, hogy a matricákból
befolyó összegeket a klubok, hogyan és milyen formában költik el, vagy
csúsztatják borítékban a játékosok elé, beszéljünk bármilyen Valve-féle
előírásról ezekkel a termékekkel kapcsolatban.
Ahogy tiger is fogalmazott, fontos az énmárka építése és
menedzselése, de még fontosabb, hogy a klubok és szervezetek ebben segítséget
nyújtsanak a játékosaik számára (hiszen ez saját érdekük is), valamint szintén
fontos, hogy más sportágakhoz hasonlóan építsék a saját brandjüket ezzel is
magukkal húzva a játékosokat. Szeretem én is a kijelentést, hogy „ez olyan,
mint a többi profi sport, nincsenek nagy különbségek”, de akkor a játékos-menedzsment
és PR szintjén is legyünk ugyanolyanok, ha nem jobbak.
@Várfalvi Tamás: ha jól értem, akkor szerinted egy
organikusan fejlődő és fenntartható ökoszisztéma létrejöttéhez egy pénzügyileg
gyakorlatilag végtelen forrásokkal rendelkező kiadónak szükséges évről-évre(!)
hatalmas pénzeket pumpálnia a játékba, mint nyereményalap? Járható út, de nem
lesz önfenntartó, a jelenlegi helyzetben a szervezeteknek érdekük, hogy élet-
és versenyképesek legyenek. Nagyszerű dolog, hogy a Riot anyagilag támogatja az
LCS játékosokat, de vajon Rekkles-nek a fnatic teremti meg a havi fix keresetének
tetemes részét? És egy NAVI vagy TSM szponzortól (vagy más szervezettől, ahol
nincsen fejlesztői/kiadói hozzájárulás) vajon ki vállalja át a fizu
előteremtését? Persze, fontos tényező a pénz, meg az is, hogy mennyit keres az
esportoló kolléga más játékokban, gondolom egy kézilabdás is szívesen helyet cserélne
olykor egy focistával, mikor jönnek a nyálcsorgatásra alkalmas számok. Az
viszont teljesen jó meglátás, hogy nincsen konkurencia, de tegyük hozzá, akkora
rajongói bázis sem, ahol már/még megérné váltani és gyorsítani a folyamatokat.