Ki nevet a végén – avagy interjú az elődöntős Fnatic lövészével, Rekkles-szel

Az elmúlt héten számos izgalmas esemény történt a League of Legends világában. Javában dübörög a világbajnokság, hétről-hétre születnek a meglepőbbnél-meglepőbb eredmények – egy volt ezek közül a Fnatic teljesítménye. Talán jogosan várta tőlük mindenki, hogy gond nélkül továbbjutnak a csoportjukból. Nos, nem így történt. Az első hét meglehetősen sikertelenül alakult számukra, a három játékból mindössze egyet tudtak nyerni, igaz azt elég nagy fölénnyel. A második hétre összeszedte magát a csapat és 3-0-val zártak. Mindenkiben felmerülhet a kérdés tehát, hogy mi eredményezte az első heti botladozást, illetve a második heti feltámadást? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszolt Martin ‘Rekkles’ Larsson, a Fnatic mindössze 19 éves lövésze.

rekles1

Evés, alvás, gyakorlás – így néztek ki a csapat napjai az elmúlt két hónapban. Mint mindennek, ennek is megvan az ára, de a második hétre való javulás adott egy lökést a csapatnak.

“Az elmúlt hét hétben elképesztő helyeken jártunk és jó lett volna néha nem csak enni, aludni és gyakorolni. Ennek ellenére ez lehet a karrierem csúcsa és számít, ez vezérel minket, amikor újra és újra időt fektetünk a játékba. Úgy gondolom, most érett össze a csapat, most vagyunk a csúcson. Persze látható rajtunk a fáradtság, de mindenki elszánt. Úgy gondolom, hogy hasonlóan érezhet jelenleg az összes csapat.” – osztotta meg gondolatait Rekkles.

Az interjú során a csapat tagjai számtalanszor említették, hogy már nem érzik úgy magukat, mint az első héten. Arra a kérdésre, hogy mi okozta az első heti botladozást, Rekkles a következőt válaszolta:

“Nem tudom, mi történt velünk az első héten, úgy éreztünk magunkat, mintha nem ugyanaz a csapat lennénk. Nem az a csapat, ami vereség nélkül, 18-0-ás összesítéssel teljesítette az LCS nyári szakaszát, vagy ami rengeteget fejlődött a koreai gyakorlás alatt. Úgy játszottunk, mint egy tapasztalatlan csapat. Lehet, hogy a nyomás volt túl nagy, de én személy szerint úgy gondolom, hogy minden, amin keresztül mentünk, az most jött ki rajtunk. Nyilván egyszerűbb lett volna veretlenül továbbjutni a csoportból, de így lehetősége nyílt a csapatnak tanulni a vereségeiből. A vereségek feltártak előttünk olyan hibákat, amikről eddig nem tudtunk és segített azokat minél gyorsabban kiküszöbölni.”

Az önkritikájáról is ismert Rekkles sokat követel magától és szeretne minél többet hozzátenni a csapata játékához. Így érthető, hogy miért értékeli kritikusan az eddig nyújtott teljesítményét. Hiába a nem egyszer nyújtott kimagasló teljesítménye, Rekkles úgy érzi, tudásán alul teljesít. “Elégedetlen vagyok azzal, amit eddig mutattam és minden erőmmel azon vagyok, hogy az EDG elleni mérkőzésre jobb formába kerüljek. Ha minden játékos a csapatban ugyanannyit tenne hozzá a játékhoz, én akkor sem lennék elégedett. Nekem a 20% nem elég, én többet szeretnék nyújtani. Hiába értük el a negyeddöntőt, nem lehetek elégedett magammal. Az önkritikám az, ami visz előre és segít a fejlődésben. Tudom, hogy egy magasabb szinten is képes vagyok játszani és remélem, hogy a nézők a következő mérkőzéseken egy másik Rekklest fognak látni.” – foglalja össze eddigi teljesítményét Rekkles.

A cikk eddigi része a negyeddöntő előtt készült. A negyeddöntőben a Fnatic esélyt sem adva az EDG-nek, 3-0-ás összesítéssel jutott tovább az elődöntőbe, ahol a koreai KOO Tigers csapata vár majd rájuk. Rekkles mindhárom meccsen kiválóan, szinte hiba nélkül teljesített. A megnövekedett elégedettségét a negyeddöntő utáni interjúk során is megemlítette.

“Eléggé jól sikerült a negyeddöntő. Az első játékban egy olyan taktikát választott az EDG, amit eddig sosem láttunk, így gyakorolni sem tudtunk ellene, minden döntésünket a játék folyamán kellett meghozni, amihez rengeteg kommunikációra volt szükségünk. Biztosra kellett menni, hogy nem játsszuk az ‘ő játékukat’ és nem esünk bele a három teleport csapdájába. Az első játék megnyerésével kényszerhelyzetbe hoztuk az EDG-t, hiszen dönteniük kellett, hogy kockáztatnak és követik az eddigi játékstílusokat, vagy visszatérnek a megszokott játékstílushoz. Úgy gondolom, hogy a kommunikáció megfelelően működött a csapaton belül, mindenki tette a dolgát. Megmutattuk, hogy mindenre van válaszunk és úgy vélem, hogy ma jól játszottunk.”

rekles3

Az első mérkőzés statisztikái az EDG három teleportjával

A negyeddöntő után is sokakat érdekelt a Fnatic megingása, de Rekkles biztosított mindenkit, hogy minden rendben. “A csoportkör után nem igazán tudtuk eldönteni, hogy mire vagyunk képesek – játszottunk három meglehetősen jó, illetve három szörnyű játékot. Ma sem voltunk teljesen biztosak benne, hogy melyik Fnatic fog játszani. Nyilván bíztunk benne, hogy a jobb Fnatic, hiszen mindent megtettünk annak érdekében, hogy ne érhessenek minket meglepetések. Úgy érzem, hogy a mai napon összeért a csapat és ha így folytatjuk minden esélyünk megvan, hogy nyerjünk. Követtük a lehetséges ellenfeleink játékait, ahol a KOO Tigers diadalmaskodott a KT Rolster-rel szemben, így a következő lépés az ellenük való felkészülés.”

Rekkles azt is megjegyezte, hogy a kínai csapatok legnagyobb problémája a kommunikáció hiánya. A többi csapattal szemben a kínai csapatoknál többször is felmerült ennek hiánya és az is láthatóvá vált, hogy néha a csapaton belüli játékosok viszonya sem felhőtlen egymással. Emellett nem csak a nagyszerű kommunikáció vezetett a Fnatic győzelméhez, hanem a játékmechanizmus nagyszerű megértése is. De miben különbözik egy 3-2-es és egy 3-0-s győzelem?

“Az ötödik játékban nagyon nagy a feszültség, hiszen az a mindent eldöntő játék, még a harmadik játék 2-0-ás vezetésnél sokkal egyszerűbb, mentálisan is. Az EDG elleni mérkőzés az első győzelem után a zsebünkben volt, így nem kellett minden kártyánkat kijátszanunk, maradt még meglepetés a tarsolyunkban. Mindazonáltal a Kennen lövészt már kijátszottuk és kaptunk hideget, meleget is. Már az Elements-es korszakom alatt is szerettem volna Kennen lövészt játszani, hiszen ő az egyik olyan bajnok, aki szinte teljesen megfelel a játékstílusomnak. Már az LCS nyári szakaszának negyedik hetén is terveztük szerepeltetni, de pont akkor változott meg a meta, és távolodott el a mozgékony lövészektől a sebzéskiosztó lövészek felé. Sokan jelzik felém, hogy kipróbálták a Kennen lövészt és nem működik a rangsorolt játékokon, hiszen nem tud elég sebzést kiosztani. Nos, bárhogyan is legyen, nekünk, a Fnatic-nak működik.”

A kérdések tehát adottak: Melyik Fnatic-ot láthatják majd a nézők? Megmarad-e Rekkles önbizalma, és felül tud-e majd kerekedni koreai ellenfelén, Pray-en? Aki kíváncsi a válaszokra, az kövesse a Fnatic-KOO Tigers összecsapást október 25-én, vasárnap délután 3 órától!

 

Az eredeti cikket Jem Alexander írta a lolesports.com oldalán!

Ezeket olvastad már?
Comments
  • symantec

    Nekem egy kicsit átjött a LoL VB hangulata.
    Viszont hol marad az október 25-i beszámoló a Fnatic-KOO Tigers-ről?