Kövesd a PlayIT hazai és nemzetközi esport döntőit az Esportmillával!

Ahogy azt már megszokhattátok az elmúlt két budapesti PlayIT során, az Esportmillán percről-percre tudósítottunk nektek élőben, a helyszínről a PlayIT esport versenyeiről a Facebook oldalunkon, illetve egy külön erre kialakított weboldalon keresztül. Van egy jó hírünk: ez idén se lesz másképp!

Esport a négyzeten – ESL SEEC és PlayIT Kupa

Ráadásul van egy még jobb hírünk: Idén nem csak a PlayIT Kupát, hanem az ESL dél-kelet európai bajnokságának döntőit is velünk követhetitek majd nyomon! Ebből a különleges alkalomból felújított microsite-al, csapatinfókkal, képekkel, videókkal és élő szöveges tudósítással készülünk, hogy semmiről se maradjatok le!
Na de lássuk csak, pontosan mi is vár ránk november utolsó hétvégéjén!

Ilyen volt az esport a tavalyi PlayIT-en!

ESL SEEC

Dél-Kelet Európai Bajnokság

Az ESL SEEC esetén két játékban, összesen 5 magyar csapatnak szurkolhatunk majd, ami elképesztő eredmény! League of Legendsben a Pusztító5, illetve a WSE küzd majd meg a tavalyi címvédő görög Different Dimensions, valamint a szintén görög Void Gaming csapatával. A srácoknak elkél majd a biztatás, mert mindkét ellenfél igen komoly, szóval akár streamen, akár élőben, de szükség van rátok!

CS:GO-ban biztos, hogy lesz magyar csapat a döntőben, a kérdés csak az, hogy egy vagy kettő! Hazánkat a CSGO.One (Orgless, Orbit, Team ROCK, volt pár nevük mostanában ), az Ancients, illetve a Revolte! (Volgare) képviseli, míg az egyetlen külföldi csapat a bolgár E-Frag lesz, akiknek a magyar gamer katlanban, több ezer ember előtt kellene teljesíteniük. Mondhatjuk úgy, hogy nálunk van a hazai pálya előnye

esport

PlayIT Kupa

Az ESL SEEC mellett azonban nem mehetünk el szó nélkül a PlayIT Kupa mellett. Itt két színpadon, 4 játékban lehet majd az eseményeket követni. Az 1v1 színpadon a jelenlegi 8 legjobb hazai FIFA, valamint Hearthstone játékos küzd majd meg, míg az 5v5 színpadon Leauge of Legendsben, valamint CS:GO-ban mérhetik össze erejüket. Itt is vannak ám nevek: Pixel, Knockoutstars, Crycore – lesz kinek szurkolni!

Esport fiesztára számíthatunk tehát a PlayIT idei utolsó, őszi állomásán, ha pedig nem akartok egyetlen pillanatról se lemaradni, akkor kövessetek minket!
Minden infót megtaláltok a versenyekről, játékosokról, meccsekről! Keressétek november utolsó hétvégéjén!

Ezeket olvastad már?