ESL Délkelet-európai bajnokság: Vajon meglehet az első magyar arany?

Mai napon rajtol a II. ESL Délkelet-európai bajnokság, mely kiváló alkalmat ad arra, hogy felmérjük játéktudásban hol is tartunk a régió többi országához képest. A verseny magyar selejtezőkkel indul, a következő napokban pedig kiderül, hogy kik lesznek azok akik bejutnak a zárt kvalifikációba és megmérkőzhetnek a nemzetközi csoportkört érő pozíciókért. Azonban mielőtt ebbe belemennénk, kicsit nézzük át a versenysorozat történetét és az eddigi magyar sikereket. Van már 4. helyünk, bronzunk és ezüstünk, vajon reális elvárás az arany?

headerseeckickoff

KickOff szezon – Harc az online térben

Még csak egy éve, hogy a KickOff szezon napvilágot látott, melyen még a hivatalos játékok között szerepelt a World Of Tanks, Hearthstone, illetve a Starcraft 2 is.  A kiemelkedő magyar ESL aktivitásból kifolyólag bulgár és török barátainkhoz hasonlóan saját selejtezőt rendezhettünk, míg a többi induló ország (Románia + Moldova, Görögország + Ciprus, adriai régió) összevont kupákat bonyolíthatott le. A selejtezők után Magyarországot a következő csapatok/játékosok képviselték:

  • World of Tanks: Deep Tranquility, HeatNRun, WiLD.CM Storm, The A+ Team
  • CSGO: Volgare, Team Rock, BiDogs
  • LoL: Druidz, DeathFaction Multigaming
  • SC2: Freeman, BBQ
  • Hearthstone: Fakenick1, Szergely, Mosten

Rögtön  magyar sikereket hozott az új sorozat, ugyanis Fakenick1-et Hearthtone kategóriában csak a görög KoopaTroopa tudta legyőzni, így ezüstéremmel ”térhetett haza”. Starcraft vonalon BBQ-ért izgulhattunk legtovább, végül a bronzmeccsen a ciprusi Insomnius ellen marad alul, így a 4. helyet szerezte meg. Remekül éltünk a saját selejtező lehetőségével, hiszen a versenyen összesen 3459 játékos indult, ebből 836-an magyar színekben mérettették meg magukat. A versenyt végül WoT-ban a Gold Seriesben kiválóan teljesítő  szerb Kazna Kru húzta be, CSGO-ban a bulgár GPlay lett az első, LoL-ban pedig a világbajnokságot megjárt DarkPassage győzedelmeskedett. Az egyéni játékok tekintetében a görög KoopatTroopa nyert, míg Starcraft 2-ben a horvátok büszkesége CheeseKing állhatott a dobogó legfelső fokára.

headerfirstseason

I. szezon – Magyarok az offline döntőn!

Offline döntővel bővült a verseny első hivatalos szezonja, ahol a legjobb 4 játékos, immáron a 3 hivatalos játékból( LoL, CSGO, Hearthstone) élőben mérkőzhetett meg. A rendező ország Románia volt, a helyszínt pedig az East European Comic Con adta. A hazai selejtezők után ismét mi delegálhattuk a legtöbb csapatot a nemzetközi  szakaszba. Akik 2015 tavaszán a magyar selejtezőkön a legjobban teljesítettek:

  • CSGO: Team Rock, KnockOutStars, Volgare, Hard2Believe
  • LoL: Wonder Stag e-Sports, Team Sexton, Team HOPE
  • HS: OnMyWay, Garazda, TaGe

Az élő döntőre CSGO kategóriában a Team Rock-nak sikerült kijutni, míg a Hearthstone-ban Deadfair-ért izgulhattunk.  A magyar reményeket legtovább a Team Rock tartotta életben, akik 3. helyezést értek el a versenyen, míg Deadfair 4. lett. Az előzetes kvalifikációkon a KickOff szezonhoz képest majdnem kétszer annyi induló, 6148 játékos vett részt a selejtezőkön.  Végül CSGO-ban  a bulgár GPlay bizonyult a legeredményesebbnek, LoL-ban görög házidöntőt rendeztek melyet a 2014-es évben a Challenger Seriesben is versenyző Different Dimension nyert, Hearthstone-ban pedig a hazai pálya előnyét kihasználva a román RDU győzedelmeskedett.

headersecondseason

II. szezon – Döntők magyar közönség előtt!

Már csak pár óra van hátra a selejtezők kezdetéig, és megkezdődik a harc az offline döntőre való kijutásért, melyet ezúttal Magyarországon, a November 28-29 megrendezésre kerülő PlayIT-en kerül lebonyolításra. Az összdíjazás maradt 5000 euró, azonban már csak LoL és a CSGO a két hivatalos játék, azaz 2500-2500 euró készpénz kerül kiosztásra, ami azt jelenti, hogy a győztes csapat átszámolva több, mint 450 000 forinttal gazdagodik. A kvalifikációs rendszer ismét nekünk kedvez, ugyanis ismételten mi juttathatjuk tovább a legtöbb magyar csapatot a nemzetközi szakaszba, illetve egy november végén megrendezésre kerülő magyar selejtezőből egyenesen az élő döntőbe lehet kvalifikálni. Ez azt jelenti, hogy az előzetes selejtezőktől függetlenül, biztosan lesz magyar képviselet az élő versenyen.

Két negyedik helyezés, egy bronz, egy ezüst. Ez eddig a mérleg. Vajon képesek vagyunk hazai közönség előtt elhozni az aranyat? Esetleg a sorozatos csapatbomlások és játékos cserék meghozzák negatív hatásukat és lemaradunk a dobogó legfelső fokáról? Aktivitásban nincs hiány, de vajon komolyságban, odafigyelésben, koncentrációban felvesszük-e a versenyt Délkelet-európai országokkal? Hamarosan kiderül!

Forrás:
KickOff szezon infógrafika
I. szezon magyar selejtező eredményhirdetés
II. szezon hivatalos oldal 
II. szezon versenystruktúra 
II. szezon magyar bejelentés
II. szezon LoL specifikus jelentkezés
II. szezon CSGO specifikus jelentkezés 
Ezeket olvastad már?