CSGO, a legizgalmasabb esport?

Szerző:
Kategória: CS:GO, Nemzetközi esport

(A cikkben megfogalmazottakat Mitch Bowman eredeti írása ihlette, s egészíti ki. Ettől függetlenül a szerző személyes véleményét tükrözik és semmilyen formában sem tekinthetők az Esportmilla közösen elfogadott álláspontjának.)

Nemrég temettük az 1999 óta működő fps szériát, mára viszont vezető játékká lett kategóriájában, s ez főleg a Global Offensive-nek köszönhető. A gondolat ebben a formában még nem teljes, mert az új játék kezdeti szakasza nem hozta meg a várt sikereket, sőt a profi játékosok kifejezetten ódzkodtak tőle. A későbbi frissítések – melyeket a játékosok tanácsai alapján eszközöltek – játszhatóvá, népszerűvé, sőt esport játékká tették a CSGO-t.

A rangrendszer, majd a fegyverkinézetek, azok adás-vétele, a szerencsejáték bevezetése, s az egyre növekvő esport közvetítéseknek hála, még népszerűbbé válhatott. Most már közvetítők ezrei gondoskodnak arról, hogy élőben izgulhassanak a fogadók a tárgyaikért. Hogy a fogadások megléte hosszútávon pozitív hatással lesz-e a CSGO fejlődésére, az számomra még nem világos. A casual rétegnek mindennapi izgalmat jelent, viszont nem egyszer csalódhattunk már a rendszerben, főleg amikor eladott mérkőzéseknek voltunk szemtanúi. Ebben a témában, későbbi elemzés még várat magára.

S habár a Valve végre elkezdett foglalkozni legfiatalabb gyermekével, azáltal, hogy bevonja a profi játékosokat a fejlesztésbe, és nagyobb pénzösszegekkel is támogatja a versenyzők díjazását egy-egy rendezvény alkalmával, még mindig nincs egy olyan kiépített hálózata, mint mondjuk a Blizzard-nak, vagy a Riot-nak. Arról nem is beszélve, hogy Dota2-ben már milliókat osztogatnak a legjobbaknak. Ilyen értelemben a Valve-nak még lesz dolga, s CSGO-nak még van hova fejlődnie. Mindennek ellenére, van egy óriási előnye az összes többi esport játékkal szemben.

Nincs még egy olyan játék, mely ilyen mértékű érzelmeket váltana ki, nemcsak játékosból, de a nézőből egyaránt. Nem kell túl messzire menni, hogy ehhez tökéletes példát találjunk. A 2014-es őszi PlayIT-n láthattuk, hogy az egyébként League of Legends-re éhes nézőknek tökéletes kielégülést nyújtottak a CSGO meccsek. Sőt mi több, nagyobb hajrá és szurkolás övezte, mint a Moba-t. Ez főleg a játék struktúrájának köszönhető. Az egymás után következő körök új reményekkel kecsegtetnek, s a ügyesen bevitt lövések a gól örömével hasonlatosak. A bravúrok sokkal látványosabbak, s az akció formája ezerféle lehet, a stratégiáról nem is beszélve.

Struktúrája valóban a legizgalmasabb játékká teszik, akár egy laikus számára is. A twitch, s más streamer csatornák elviszik az emberek otthonaiba a játékot, a közvetítők és a kommentátorok pedig csak fokozzák a hangulatot. A fogadások – mint skin, mint valódi pénz értékben – növelik a nézettséget, s még több és több embert lehet ezáltal is bevonni. A lehetőség adott, hogy a csúcsra törjön a CSGO. Van azonban néhány porszem a gépezetben. Egyrészt a díjazások még mindig nem elég magasak a többi esport játékhoz képest, másrészt a Vac, a Valve anticheat programja sem a legtökéletesebb. A legtöbb esetben kiszűri a csalókat, a gond csak az, hogy későn. Könnyen lehet, hogy a tettenérés után is csak hónapokkal kapja meg az illető a jogos büntetését, s ez idő alatt sok minden lefolyik, azon a bizonyos Dunán.

Ezeket olvastad már?
Showing 3 comments
  • CoyoteStarrk

    Maradjunk annyiban, hogy intenzívebb, mint a többi stílus.
    Az izgalom már más. A kosárlabda vagy a kézilabda izgalmasabb, mint a foci? Nem biztos, de intenzívebb. Ha a ma menő esports játékokat skálázzuk ilyen téren, az FPS (és nem csak CS:GO) az egyik véglet, a másik a Hearthstone, mégis van aki az előbbin unatkozik és az utóbbin tud izgulni.

    • orobeRto

      Abban igazad van,h a kérdés szubjektív, de amikor Madi (hs kommentátor) nyilatkozta, hogy “Bárcsak a HS lenne ennyire izgalmas”, akkor szerintem ez a kérdés szakmailag is elbillent valamelyik oldalra. :)

      • CoyoteStarrk

        A HS egyáltalán nem izgalmas a laikusoknak, sőt, néha annak se, aki érti, mi miért történik. Sokkal jobban hasonlít a snookerhez, vagy a pókerhez. Pókert se néz senki, aki nem tud játszani. :D
        De például ott van az Evolution évente megrendezett fighting game rendezvény. A verekedős játékokra, a fogadásoktól eltekintve, minden ugyanúgy igaz, mint az FPS-ekre. (Remélem nem haragszol, hogy a régi Cod-os nosztalgiának engedve nem emelem ki a CS-t) Rövid, intenzív, akciódús meccsek, kommentálni egészen hasonló stílusban lehet, laikusok számára is borzasztó látványos tud lenni egy nagyobb kombó.
        (Egyik kedvenc meccsem: http://youtu.be/Bf-t-b5mKMQ?t=5m34s azért nem semmi közönség és reakció. Az első gyors menet után egy nagyon okos, taktikus második.)
        Amúgy tök jó a CS:GO, néha még én is belenézek, pedig nem játszom, de azért mert itt még fogadni is lehet, nem lesz objektíven a legjobb.