KQLY őszinte vallomása

Szerző:
Kategória: CS:GO, Interjú, Nemzetközi esport

Alapjaiban rázta meg az egész Counter-Strike Global Offensive világát a két francia játékos kitiltása. A Titanből Hovik “KQLY” Tovmassian-t, az Epsilonból Gordon “Sf” Giry-t érte tetten a VAC. Voltak már hasonló esetek  múltban, de ilyesmire mindig nehéz felkészülni. Az incidens következményeként egy sor profi játékos került gyanúba. Ráadásul sokan közülük hirtelen kiürítették a Steam raktárukat, amivel cseppet sem csillapították a kedélyeket. KQLY hivatalos oldalán közölte, hogy a kitiltást jogosan kapta, s kért elnézést a több ezer rajongójától, csapattársaitól, támogatóitól.

Ahogy az elmúlt napokban láthattátok, kitiltást kaptam a VAC-tól. Bárcsak azt mondhatnám, hogy jogtalanul, de nem. Őszintén sajnálom, amit tettem, elnézését kérem mindazoknak, akik végig támogattak. Nagyon sajnálom a csapatomat, hiszen ők nem tehetnek erről az egészről. Nem érdemlik meg a sok rosszat, amit kapnak miattam. Ez egyedül az én felelősségem, és vállalom a következményeit. Augusztus végén próbáltam ki egy programot, amit supex0 (programozó) ajánlott. Szilárd érvekkel alátámasztva elmondta, hogy sok profi játékos használta már és használják jelenleg is, szóval eléggé felkeltette a figyelmem. A kísértés túl nagy volt. Megkaptam tőle egy hétre, látni akartam milyen, de csak pubon és mm-en használtam. Ezt követően csatlakoztam a Titan-hoz és többé nem használtam, hiszen nem akartam felesleges kockázatot vállalni vagy emiatt kikerülni a csapatból. Csak egy jó csapatban akartam játszani, erős szervezettel. A kíváncsiságom lett a vesztem. 12 év Counter-Strike után arra jutottam, a legjobb az lesz, ha most befejezem. Csináltam egy oltári nagy baromságot, amit nagyon megbántam, de nem tudom visszacsinálni. Vállalom a felelősséget és még egyszer nagyon sajnálom.

Az eset további következménye, hogy a közösség paranoiás reakciókat kezdett produkálni. Részben a gyanúba keveredett profi játékosok miatt, részben pedig bálványdöntögetés céljából. A nyugati médiában – a miénkkel ellentétben – a bálványdöntögetésről szól a bulvár. Jelenleg trendképzés folyik, ami azt jelenti, hogy divat lett/lesz a profi játékosokra rossz szemmel, gyanakvóan nézni, miközben erre valójában semmi okunk. Nem bélyegezhetünk meg egy kasztot csupán azért, mert annak néhány tagja félrelépett, ráadásul többnyire menten ki is vonulnak a profi szférából. Továbbra se feledjük az ártatlanság vélelmét, mindaddig ártatlan valaki, amíg be nem bizonyosodik bűnössége a “bírói szervek” (jelen esetben a VAC @ Valve) hatálya alatt.

Ezeket olvastad már?