Lauren ‘Pansy’ Scott az ESL egyik profi esport kommentátora. Egyszer réges-régen, mielőtt még ebből kezdett volna élni, ő maga is egy profi játékos volt. Jelenleg azonban a Counter-Strike-t és néhány másik játékot közvetíti a tömegek számára. Scott egy play-by-play kommentátor – ez azt jelenti, hogy miközben az adott meccs halad, ő magyarázza el pillanatokra lebontva a nézőknek, hogy épp mi is történik. Az alábbi interjú egy közelmúltban megrendezett Counter-Strike versenyen készült, Olvassátok élvezettel!

A kezdetek kezdete

Hogyan csöppentél bele a közvetítések világába?
Eredetileg a Call of Duty 4-gyel játszottam profi szinten. “Profinak” mondom, de gondolom ez egy elég tág fogalom. Abban az időben nem nagyon volt még “profi” szintjei az esportnak. Mindenesetre egy olyan hobbim volt, amit elég jól csináltam. Főleg az Egyesült Királyságon belül, de sok eseményre eljutottam. Imádtam. Elég nagy nerd voltam. És introvertált. A barátaimmal nem nagyon mentem el sehova sem. Így belecsöppentem a játékok világába, ahol több játékot is kipróbáltam. Enemy Territory, aztán a Call of Duty 4. Aztán találtam egy csapatot, így jutottam el a versenyekre. Ezek az események nagyon is szociálisak voltak, szóval elég sok emberrel találkoztam. Végső soron pedig megismertem azokat a kommentátorokat is, akik a saját meccseimet közvetítették. Az egyik első ilyen ember, akivel találkoztam a híres ReDeYe volt.

Volt munkám abban az időben és félig-meddig profi játékosként akkoriban nem is fizettek meg úgy, mint manapság. Egy hobbi volt csak. Így esett, hogy nagyjából egy évig teljesen leálltam a játékokkal. Hiányzott az egész, de rendben volt a helyzetem. Aztán valaki felajánlotta, hogy mi lenne, ha elemzői közvetítéseket csinálnék. Nagyjából csak puszta szerencse volt, hogy még játékosként megismertem és találkoztam ezekkel az emberekkel.

Így kezdődött, hogy elkezdtem közvetíteni kisebb tömegeknek – maximum száz ember egy adott időben, de nagyon megszerettem. Call of Duty-val kezdtem, de aztán nagyon hamar átkerültem a CS:GO-hoz – ekkor még mindig csak hobbi szinten. Aztán az ESL a következőt mondta: “Elég sokat melóztál nekünk ingyen. Gondolkodtál már azon, hogy egy nagyobb szabású eseményen is dolgozz velünk?” Erre mondtam: “Persze! [nevetés] Kipróbálnám!”

Miért váltottál CoD-ról CS:GO-ra?
Az a Call of Duty, amit én játszottam egy nagyon speciális rétegnek szólt. Ez volt a Call of Duty 4 Pro-mod PC-re. Szóval a játékosréteg egy idő után elsorvadt, és akkoriban még nem volt olyan háttértámogatás, mint ami manapság létezik.

Aztán megjelent a CS:GO és a Call of Duty-ból származó több régi csapat is úgy döntött, hogy ezt fogja kipróbálni. Még a régi időkben, de mindig játszottunk CS:Source-t, mert a CoD mellett ilyen versenyeket is futtattak egyidőben. Így történt, hogy ismertünk mindenkit ebben a scene-ben. Ezért ismertem HenryG-t már évekkel azelőtt, hogy együtt közvetítettünk volna. Vagy egy másik srácot, akiről emlékszem, hogy egy CS:Source elődöntőben volt ugyanakkor, amikor én egy CoD elődöntőben szerepeltem. A közösségek között voltak ilyen fura átfedések.

Szóval a Call of Duty 4 szimplán csak köddé vált, ahogy az Activision és más cégek is a konzolokra koncentráltak. Ott aztán szépen felnőttek és hatalmas ligáik vannak. De a szívemben mindig is PC játékos voltam, szóval belecsöppentem a Quake-szerű játékokba, majd belekerültem a CS:GO-ba.

A viszályokról

Elég sokan megorroltak rád, amikor először elkezdtél CS:GO-t közvetíteni az ESL-nél. Még más fontos emberek is erről beszéltek és úgy tűnt, hogy ez volt A Nagy Dolog. Miért gondolod, hogy ez így történt?
Én a következőképpen gondolok erre. Emlékszem, milyen volt játékosként. Több ezernyi órát beleölsz a kedvencedbe. Felkelsz, elmész melózni – de istenigazából csak a játékra koncentrálsz, mert ennyire elhivatott vagy.

A Counter-Strike is rendelkezik ezzel a háttérrel, nem igaz? Volt az 1.6, Source, CS:GO és mindaz, ami ezeket megelőzte. Én játszottam ezekkel, de sosem voltam különösen jó. Valamint sosem közvetítettem őket, mert a CoD-dal foglalkoztam. Így amikor belekerültem a CS:GO kommentátori székébe, voltak már ott mások, akik ezt csinálták már egy ideje. Még ReDeYe is ott volt egy kis ideig. Valamint Corey Dunn és más nagynevű emberek. Én meg ott álltam és azt gondoltam, hogy “Huh, ez kemény menet lesz.”

Betörni egy közösségbe, hogy valamiféle nevet szerezz magadnak mindig nehéz. Ennek legnagyobb része az, hogy megmutatod, hajlandó vagy dolgozni. Én úgy gondolom, hogy az esport egy kis, elit réteg, aminek az elérése hatalmas mennyiségű belefektetett energiát igényel és a jutalmak ezt nem mindig ellensúlyozzák a megfelelő módon. Amikor ezek a régi motoros srácok – NiP és Epsilon, ami nagyjából a mai fnatic – kezdték még egyáltalán nem volt pénz a dologban.

Szóval vannak ezek a srácok, akik keményen dolgoznak és a rajongók imádják őket. Amikor egy új személy tűnik fel a horizonton természetes, hogy óvatossá válnak. Ez egy szinte már reflex pillanat: “Megérdemli-e, hogy a meccsemet közvetítse? Kedvelhetem ezt a személyt? Van-e elég tapasztalata?” A játékosok nagyon védelmezőek a saját játékukat illetően és ez különösen igaz a CS scene-re. Így annak ellenére, hogy én tapasztalt játékos voltam és sokat közvetítettem is már, velem is mindenki óvatos volt a kezdetekben.

Az ember mindig számíthat egy kis fújásra, nem igaz? A scene ismert és az emberek imádják a szereplőket, valamint, engem mindig is elég könnyű volt kiszúrni a tömegben.

Igaz. Végülis a Counter-Strike-t leginkább srácok játsszák.

De mindenkit érnek negatív kommentek, nem számít, hogy ki vagy. A játékosok is megkapják. Rengetegszer hallottam már azt, hogy “De nem gondolod, hogy azért, mert nő vagy?”. Persze, ez hozzájárul, hogy könnyen felismerjenek, de sokszor láttam már, hogy egy-egy vesztes csapatot milyen durván leszólnak. Megkapom én is mindig a saját adagomat, de a játékosok iszonyú mennyiségű beszólást kell, hogy elviseljenek. És ők azok, akik igazán élnek a játékuknak.

Úgy gondolom, ez egy elég esport specifikus dolog, hogy a rajongók ennyire védelmezően lépnek fel a saját köreikben.

Esport vs. mainstream

Az esport eddigi zárt buboréka egyre inkább kapcsolatba lép a mainstream világgal. Több mainstream szempár is nyommal követi az esportot, de ezek egyenlőre csak nagyon felszínes dolgok. Olyan gondolatok jönnek csak elő, mint “Ez meg mi? Elfogadható ez?”.
Igen, de úgy vélem, hogy végső soron az emberek felnőnek majd hozzá. Lesznek támogatók, kedvencek stb. Ugyanakkor mindig lesz egy negatív oldal is, ahol megpróbálják majd lenyomni. Az enyém eléggé nyilvánvaló. Gondolom kicsit jobban kiállok a falkából a többiekhez képest.

De ennyi. Végső soron nincs semmi gond, ha valaki nem kedveli azt, ahogy közvetítek. Lehet, hogy nem szeretik a hangomat. Nem sok hagyományos sport rendelkezik női kommentátorral. Ezért is gondolom azt, hogy csak hozzászokás kérdése – hogy a scene és ezáltal a kultúra részévé váljon.

Szóval itt egy nagy lehetőségről beszélünk, ami nagyon jó. Valamint a CS:GO és minden további esport közösség is iszonyúan lelkes és nagyszerű dolgokat kívánnak véghezvinni. Ugyanakkor ez a nagymértékű szenvedély éles határt is felhúz a szubkultúra körül, ami néhány esetben odáig is elér, hogy bizonyos embereket megpróbálnak kizárni. Véleményed szerint, hogyan lehetne ezt a feszültséget enyhíteni? Hogyan lehetne megoldani, hogy a kívülállók könnyebben bekerülhessenek?
Ugyehogy ez a helyes kérdés. És hogyan mutatjuk be a nőknek az esportot? Olyan kultúra ez, amit mindenki tárt karokkal vár majd? Nyilvánvalóan nagyon érzékeny témakör. Szerintem a probléma gyökere ott van, hogy ez egy alulról szerveződő környezet, ezért az esport rajongók nagyon érzékenyek arra, hogy bizonyos emberek megérdemlik-e, hogy ennek a tagjai lehessenek-e, vagy sem. Nagyon magas a léc és nem mondhatod csak úgy, hogy “Helló, mától esport játékos vagyok.”. És ugyanez igaz a kommentátorok munkájára is. Elszántnak kell lenned. Nagyszerű, ha megvalósítod a céljaidat, de nagyon nehéz odáig eljutni.

Az egész helyzetet ki kellene szélesíteni, talán nyitni néhány csak-női ligát, ha a csajok így magabiztosabban játszanának a kezdetekben. Meg kellene hívni az embereket és bátorítani őket, hogy folytassák, amit elkezdtek. Ugyanakkor az esport közösség nem feltétlenül az a hely, ahol segítő kezeket nyújtanak a felek egymásnak. Ezért aztán, ha már ott vagy, az azt jelenti, hogy meg is érdemled, hogy ott legyél.

Számomra tehát minden arról szól, hogy bátorítsuk az embereket már a legelejétől. Ezután aztán nekik kell meghatározniuk a saját sorsukat. Az sem árt továbbá, ha kemény hozzáállásod van, mivel az internet egy nagyon nyers hely. A névtelenség mindenkit felbátorít arra, hogy a kelleténél nagyobb idiótaként viselkedjenek.

Úgy gondolom, hogy a CS:GO-t különösen nehéz eladni a játék néhány szempontjából. Nagyon izgalmas és nehéz megjósolni, hogy mi is fog történni egy-egy meccsen, de pont emiatt a kezdetekben nehéz kívülállóként belelátni a menetébe. Például a League of Legends minden karakterének van egy háttértörténete, ami képes azokat is elvarázsolni, akik nem teljesen értik a játék menetét. A CS:GO pedig csak a terroristák és a terrorelhárítók örök táncáról szól.
Mindörökké Dust 2, nem igaz? Érdekelnek ezek a fajta dolgok is, de ez a játékdesignról is szól. Ugyanakkor ebbe nem nagyon látok bele, mert én az alulról szerveződő egységgel kapcsolódtam be ebbe az egészbe. Én egy komptetitív személy vagyok. Régebben különféle sportokat is űztem. Édesapám is ilyen volt. Annó együtt nyomtuk a Doom-t. Nem volt szükség egy karaktertörténetre, hogy a játék magába szippantson, de érdekes látni, hogy más játékosok gyökerei innen eredeztethető.

A profi esport kommentátorrá válás útján

Milyen dolgokat csinálsz, hogy fejleszd önmagad, mint kommentátor? Mit és hogyan tanulsz?
Van néhány dolog, de ezek személyfüggőek. Ismerek olyan közvetítőket, akik csak bejönnek, leülnek és tökéletesen csinálják az egészet. Irigy vagyok rájuk, mert nekem nincs ilyen tehetségem. Ez nem én vagyok. Ha hagyományos sportokra ránézel, akkor látod a tehetséges srácot és a srácot, aki szimplán csak keményen dolgozik. Én ez a második típus vagyok. Le kell ülnöm és leírnom, hogy mi lesz. Legtöbbször eléggé befordulós vagyok, csöndes és félénk. Én csak a játékkal és a kamerákkal foglalkozok. Egyáltalán nem fordulok hátra és nézek végig az ezernyi emberen, aki ott ül.

Nekem azonban megadatott, hogy a klasszikus aranykor közvetítőit hallgassam. A te Joe Miller-ed, Stuart Saws-ed, Paul Chaloner-ed, vagy Leigh Smith-ed. Ezek a srácok – néhányuk még mindig a pályán van – csodálatos dolgokat műveltek. Régebben sokszor hallgattam őket csak azért, hogy arra figyeljek, hogyan mesélnek egy-egy történetet. Akkoriban nem mindig volt képi anyag, így időről-időre csak egy hangközvetítés volt. Szóval sokszor hallgattam azt, hogy hogyan írják körül az eseményeket, hogyan mutatják be az egész szituációt és hogy mindezt hogyan kötötték össze egy egységes egésszé.

Az elemzéseim során kis egységekre bontottam le a közvetítéseiket, majd próbáltam átlátni, hogy melyik személy miben volt igazán jó és próbáltam ezeket a dolgokat magamra is átültetni. Ezért aztán elég sok gyakorló kommentálást csinálok: leülök az iroda végében és azt mondom magamnak, hogy “Ez az az elődöntő, amit nem élőben közvetítek. Magamnak felveszem az anyagot, hogy lássam, hogyan menne élőben.” Tehát felveszem és visszahallgatom, amitől talán észreveszek magamon különféle hibákat. Világméretű közönségünk van, szóval például, ha millió mérföldes sebességgel darálom a szavakat, akkor lehet, hogy egy nem angol anyanyelvű néző csak annyit mondana, hogy “Ez meg mi a fenéről beszél?”

Van egy jegyzetfüzetem is, ami tele van különféle listákkal, például van benne három oldalnyi melléknév. Így, ha úgy érzem, hogy sokat ismételném ugyanazokat a szavakat, csak szimplán elő tudom kapni és tudok keresni szinonimákat. Ilyen és hasonló dolgok. A profi játékosok replayeket néznek, illetve a saját meccseiket elemzik újra és újra. Én személy szerint úgy érzem, hogy ugyanezt tudom alkalmazni a saját közvetítéseimre.

Aztán ott van, hogy előre készülök különböző információkkal. Például, ha a következő közvetítésem egy Na’Vi vs. Team Liquid meccs, akkor alaposan utánajárok ennek a két csapatnak. Szimplán csak lejegyzetelem ezeket az adatokat, így, ha van egy kis szünet az akcióban, akkor be tudok dobni valamit, ami megszínesíti az egészet. Én általában így csinálom, de ismerek olyanokat is, akik egyáltalán nem írnak jegyzeteket. Minden az agyukban van. Kész elmebetegség. Mindent annyira jól csinálnak, hogy meg se mondaná az ember, hogy az egészet fejből nyomják. Otthon van egy raklapnyi jegyzetem, ami visszanyúlik teljesen a kezdetekig. Azóta már sokat fejlődtem persze, de mindig ott voltak ezek, hogy véletlenül se akadjak meg. Mindig is elborzasztott a gondolat attól, hogy “Mi történik, ha nem tudok mit mondani?” Képzeld csak el, hogy ott vagy több ezer ember előtt és annyit tudsz csak mondani, hogy “Hmm, milyen napod volt?”

Mindig mindent megteszek, hogy a legjobbat tudjam nyújtani, mert emlékszem arra az időre, amikor játékos és rajongó voltam. Emlékszem az izgalmakra és szeretnék ugyanilyen élményeket teremteni másoknak is.

Beszéljünk külön a közvetítések tempójáról. Hogyan építed fel? Kedveled a mély elemzői részeket, hogy aztán hirtelen átválts a nagy “OH, MY GOD” pillanatokra? Vagy inkább az a típus vagy, aki folyamatosan fenntartja a feszültséget?
Úgy vélem, hogy ez eléggé játékfüggő. Az érem mindkét oldaláról hozok példát. A League of Legendben például már kilométerekről látni lehet, hogy mikor jön a következő nagy csapatharc, így aztán ezzel a közvetítők is tisztában vannak, szóval fel lehet építeni a harchoz vezető perceket. Amint a játékosok egymásnak rontanak az elemző közvetítők átadják a szót a play-by-play kommentátoroknak, akik vezetik a nézők figyelmét a történtek menetére – ultik ellövése, ki támad kit stb. Aztán, amikor a harc elült az elemzői közvetítők visszakapják a szót és részletekbe menően lebontják, hogy mi is történt és hogy ezek hogyan befolyásolják majd a meccset a továbbiakban. Szóval ez a League of Legends megközelítés, ami kellőképpen egyenletes és remek menetet biztosít.

Egy CS:GO meccs viszont tele lehet törésekkel. Sosem tudod pontosan, hogy mi is fog történni, ami több dolgot is befolyásol. Természetesen lehet közvetíteni a hagyományos módon, ahol az elemzők a körök között összefoglalják az előző kör eseményeit, elmondják, hogy melyik csapat mit, miért vett stb. Így aztán mindig nyitott a lehetőség az adott meccs történéseire; a maradék időt pedig kitöltik a play-by-play kommentátorok.

Viszont, minél többet dolgozok együtt bizonyos emberekkel, annál jobban érzem, hogy képesek vagyunk a League of Legends-stílusú közvetítések összehozására. HenryG-vel például nagyon jó összhangban vagyunk. Amikor azt érzed, hogy jól működnek a dolgok a pároddal, akkor meg tudsz benne bízni benne, hogy kezelni tudjátok majd az adott helyzetet. HenryG mindig nagyon jól látja, hogy mikor várható a következő nagy összecsapás, így rendkívül jól képes azt felépíteni. Például ilyet szokott mondani, hogy “Rendben, ha ez a lövés betalál, akkor komollyá válnak a dolgok.” Ezzel ad nekem egy másodpercet, amikor senki sem beszél, így a nézők is lélegzetvisszafojtva várhatják a következő mondatot. Majd, ha minden összejött, akkor csak annyit kell kiáltanom, hogy “Te jó isten, nagyon fokozódik a helyzet.”

Úgy gondolom, hogy a CS:GO egy olyan játék, ahol nagyon nehéz elkapni a megfelelő ritmust. A nézők kedvencei általában képesek ezt tökéletesen eltalálni, valamint olyan dolgokkal is rendelkeznek, amik ezt elősegítik: kiváló barátok, így a kémia is jól működik közöttük. Ha ez megvan, akkor a CS:GO egy nagyszerű játék a kommentátori munkához, viszont a kezdetekben meglehetősen nehéz lehet ebbe beleszokni.

Feltételezzük akkor, hogy nincs meg a kommentátor pároddal a megfelelő kémia. Hogyan oldod meg ezeket a helyzeteket? Hogyan biztosítod, hogy a közvetítés ne akadozzon és a nézők semmit se érezzenek ebből?
Szeretek az adott meccs előtt beszélgetni azokkal, akikkel aztán együtt kell majd dolgoznom. Az elemzői székben ülő srácok néha nincsenek hozzászokva, hogy sokat beszéljenek a kamera előtt. Ők a játékkal játszanak és erre tudnak csak koncentrálni. Ezért szeretem megtalálni, hogy milyen stílusú közvetítést preferálnak. Biztosítani akarom őket, hogy kényelmesen érzik magukat. Például, ha valamilyen témát szenvedélyesen szeretnek, akkor szólok nekik, hogy nyugodtan dobják be. Butaság lenne ezt elvenni tőlük, főleg, mert ez őszinte, színtiszta izgalom. Ennél jobb dolog pedig nem létezik.

Amint túl vagy ezen a meccs előtti beszélgetésen már csak a játékra kell koncentrálnod. A munka túlmutat minden személyes dolgon, így például lehet, hogy valaki nem a kedvenc személyem, de amit mond, az nagyon is a helyén van. Mindenki azon dolgozik itt, hogy a lehető legjobb élményt adja át a közönségnek, a játékosoknak és mindenki másnak is. Nem akarsz az a személy lenni, aki elrontja mások élményét.

Hatalmas problémáim még egy kommentátorral sem voltak. Azt hiszem mindenki megérti, hogy a publikum oldaláról mindannyiunkat ér negativitás, így mondhatjuk, hogy egy hajóban evezünk. Vannak ilyen és hasonló momentumaink: “Hány olyan tweetet kaptál az elmúlt héten, ami arról szólt, hogy mekkora egy idióta vagy?” “Négyet.” “Na, én hatot!” Szinte már egy versenyként kezeljük, de a lényeget mindenki érti. Nagyon hálás vagyok, amiért egy ilyen kiváló közösségben dolgozok.

Az esport kommentátori munka jövője

Nemrég re-tweeteltél egy üzenetet arról, hogy a tehetséges közvetítők a hagyományos módokon kezdték elárasztani az esport kommentátori székeket – ez pedig szemben áll az esport eddigi mintájával, vagyis a régimódi hálószobából kinőtt kommentátorokkal, illetve a játékosok szimpla profilváltásával. Mi a helyzet ezzel? Gondolod, hogy az esport közvetítések elvesztik az alulról szerveződő oldalukat?
Én ezt az események hosztjainál, illetve az ehhez kapcsolódó munkáknál tapasztalom. Úgy érzem, hogy a kommentátorok még mindig a régi módon kerülnek be a képbe. Szimplán csak szükséged van egy speciális tudásra, de a színpadi házigazdák és az interjúkkal foglalkozóak oldalán egyre többen kerülnek be a mainstream médiából. Szerintem ez csodálatos dolog, mert ez magasabbra emeli a lécet. Ezt nem problémaként látom, hanem egy olyan dolognak, ami azt jelenti, hogy nekünk is fejlődnünk fel. Például az ESL egyik színpadi műsorvezetője a BBC-nél is dolgozott, valamint lottó sorsolásokat vezetett Angliában, de a League of Legends egyik női műsorvezetője is hagyományos tévés munkából került át.

Minden alkalommal, amikor őket nézem próbálom nyomon követni, hogy mitől is annyira jók. Mit csinálnak, amit én nem? Az apró dolgokról van itt szó, például: hogyan tartják a mikrofont, sosem teszik keresztbe a karjaikat stb. A hagyományos tévés iparban az emberek mindent sokkal gyorsabban megtanulnak, mert annak hatalmas háttere van. Az esportban még mindenki csak a tanulófázisban van. Úgy vélem, hogy manapság már egész jól nézünk ki, de még számos dolog van – próbák menete, kamerakezelés, előkészületek -, amit tanulhatunk a tévés kollégáktól.

Az eredeti cikket Nathan Grayson készítette a Kotaku oldalán!